10.

Akkor még nem tudták hogy mi vár rájuk. Hogy a 3-ból 2 lesz, hogy egyszer minden véget ér, persze fiatalság-bolondság. Nem gondolkozunk ilyenkor azon hogy vajon mi lesz majd a jövőben. Mi fog történni ha ez véget ér. Mi lesz majd ez után? Sejtelmük sem lehetett arról, hogy egyszer bekövetkezik a lehetetlen. Hogy ismét, örökké, egyedül maradnak. Mérhetetlenül fájón, a saját magányukban, elzárva minden kínjukat a külvilág elől.

Ezért hát kedves olvasó, fogadd meg eme szavakat, miszerint idővel tanuld meg élvezni a jelent és élj úgy, hogy a jövőben boldog pillanatként emlékezz a mostra, ami akkor már a múltat fogja jelenteni számodra!

***

Szofi ült és hallgatott. Hogy miért? Minek mondta el? Tényleg minek? Erre a kérdésre maga sem tudta a választ. De egészen meglepődött a lány reakcióján. Ha elmesélte valakinek hogy tulajdonképpen mi is a helyzet otthon mindig csak a szánakozó tekinteteket kapta, meg egy egyszerű "sajnálom"-ot. Nem igazán beszélt a problémáiról, arról hogy tulajdonképen egyedül él a 3 macskájával egy hatalmas házban. Vagy talán nem is volt olyan nagy az a ház? Talán csak ő érezte olyan üresnek.

Anna meglehőtsen naív lánynak tűnt. Annak a tipikus természetnek aki csak úgy lézeng, elvan a maga kis világában és nem idegesíti fel magát minden apróságon. Egész nap jókedvű, tuladjonképpen a mosolyával hódít. Sugárzik az arca amikor ránéz, amikor beszélget valakivel. Ezértm indig is iregyelte. Legalábbis azóta amióta megismerkedett Jareddel. Látta már párszor őket a folyosón beszélgetni, de többnyire az a látvány tárult elé hogy Anna lelkesen beszél, Jared meg unott fejjel bólogat.

Magában szánta a lányt amiért ennyire optimista és lelkes. Hogy lehet valaki ilyen vakarék? Ennyire vak? Ennyire frusztráló jelenség? Később rájött hogy nem Anna volt vak, hanem ő maga. Félreismerte.

Mit szólsz hozzá?

A szerelem kiszámíthatatlan. Egyszerűen csak megtörténik. Hogy kivel, az nem megválasztott. Talán épp ebben a pillanatban bámul többezer ember arra az illetőre, aki a jövőben élete jelentős részét ki fogja tölteni.

Az elején boldog érzelmek tömkelege, aztán szép lassan belülről rothadó gyümölcs.

Anna a lehető legrosszabb passzban volt. Gyűlölte a világot, de leginkább magát abban a pillanatban. A pokolra kívánta a lelkét, a húsát, a csontjait, a gyönyörű barna haját, amit annyian irigyelltek. A fürdőszobában ücsörgött összekuporodva, magárazárva az ajtót és várt. Várta a mérhetetlen megnyugvást, a csöndet az életében, ami valamiért sehogysem akart eljönni, lehetett akármilyen némaság a házban.

A szíve hevesen kalapált, az arca kivörösödött, a hányinger kerülgette. Úgy érezte soha többé nem fog tudni onnan fölállni. Egy darabig még ott ült a kövön megdermedve, aztán remegő kezeivel belekapaszkodott a kisszekrénybe és föltápászkodott. Belenézett a tükörbe. Arcának bal felén csúnya, vörös duzzanat emelkedett, az orrából vér csordogált ki, ami elérte fölső ajka peremét. Óvatosan megérintette orrát a mutatóujjával, mire a vöröslő váladék vízesésként kezdte meg útját. Egész kezével kapott oda ezúttal, és próbálta megállítani a vérzést. Az ujjai közti réseken átbugyogtak a vérgolyók és a lefolyóba csöppentek.

Bágyadt tekintet meredt vissza rá a tükörből. Olyan, amit mindennél jobban gyűlölt ezen a világon. Belebambult a képbe. A pillanat, ahogy keze az arcára van tapasztva, a szemei vörösen izzanak és sírásra állnak, lassan ott tartott hogy átlépett egy teljesen másik szintre, és már szánni kezdte azt az önarcképet akit maga előtt látott, mintha csak egy másik személy lenne. 

A telefontja megcsörrent a zsebében és kizökkentette a zsibbadt állapotból. Lenézett a rezegő farmerra. Egy darabig meredt rá, majd kikotorta a mobilt, nem törődve tovább a vörös váladékkal.

Jared.

Mindig a legjobbkor. Kinyomta, és próbált mély levegőt venni, koncentrálni arra hogy ne roppanjon teljesen össze. A gond csak az volt hogy egyáltalán nem votl képes lélegezni. Csak nagy, csuklás szerű pár századmásodperces zihálás tellett ki tőle, így e-helyett inkább választotta az egyszerűbb megoldást, miszerint nem zargatja tovább a tüdejét s feladja a légzéssel való próbálkozást.

Próbált megkapaszkodni a mosdókagylóban, de annyira erőtlennek érezte magát, és olyannyira nem volt képes arra hogy megtartsa saját testsúlyát hogy inkább leereszkedett, letette a fejét a márványra, és hallgatta az orrából megeredő vér cseppjeinek halk leérkezését.

Csipp,csepp,csipp,csepp... És így tovább.

Majd ismét a telefon.

Egy darabig hallgatta a csengőhangot, majd utánanyúlt, és elhúzta a zöld telefont a képernyőn.

-Szia, már egy ideje hívogatlak, van kedved találkozni?

Mit szólsz hozzá?

Szofi

Mit szólsz hozzá?

7.

Csak ült és bámult maga elé. A padló mintázata egy darabig lekötötte figyelmét, majd teljesen elmosódott előtte a látkép. Eleresztette magát és hátrazúdult. Elernyedt teste belezuhant a párnák tömegébe és úgy tűnt, talán végleg ott marad. Talán ha szép lassan a kifújja az összes levegőt ami a tüdejében feszül, és nem lélegzik többet, véget vethet mindennek.

Sosem jár sikerrel.

Ezt a folyamatot minden egyes nap elvégzi. Mikor hazaér a munkából és ledől. Egyedül a csöndben és nyugalomban. Túlságosan nagy hangzavart kelt, megsüketül a némaság közepette.
A lépések mindig ugyanazok:

Lefekszik, elpunnyad.

Semmi gondolat nem kavarog a fejében, megpróbál elaludna. Néha sikerül, de az esetek többségében nem nyomja el az álom.

Majd nézi a lelki szemei előtt megjelent mozivásznon a levetülő emlékeit.

Azonban ezúttal más volt. Nem bírt tovább egyhelyben maradni. Nem tudott a meleg otthonban várakozni arra a napra, ami talán sosem jön el. Csak annyira vágyott hogy szeressék. De néha rosszul választjuk ki az illetőt akitől elvárjuk ezt a csekélységet.

Fölült, még küszködött egy darabig a könnyeivel és a szoruló tüdejével majd összeszedte magát. Letörölte az apró vízcseppeket a szeméről és a szekrényéhez bandukolt. Talán csak annyi fordult meg a fejében hogy már úgy is mindegy. Este 8 óra van, ha ügyes, gyorsan el fog készülni.

Lezuhanyozott és fölöltözött, kisminkelte magát, a szájára vörös rúzst kent, a haját ifésülte, de nem törődött vele sokat. Igazából nem is nagyon kellett sok idő a készülődéshez, így háromnegyed kilencre végzett is.

Nem tudta pontosan hogy hová kéne mennie, vagy hogy kivel, mit kéne tennie, és hogy szerda este nyitva van-e valami.

Az emberek többsége a szerelmével, vagy legalább is olyan illetővel veszíti el a szűzességét akivel együtt jár, kapcsolatban van. Szofi Brownnak nem pont így sikerült átlépnie a felnőtté válás ezen mértékadó szakaszát.

***

Mit szólsz hozzá?

6.

-Nincs kedved lógni?

Levette koszos ruháit, átöltözött, elrakta az iratait, a tárcáját, telfont, kulcsot. Magára kapta a kabátját, körbetekerte magánt a kék, mákmintás sálját és kilépett az ajtón. Újabb hatalmas sóhalytás. A lépcsőházban viszhangzott az egész. Bezárta az ajtót és elindult lefelé. Talán ha eltűnik egy kis időre abból még nem lesz nagy baj.

Fekete nejlonharisnya, bakancs, krémszínű ruhácska és a hatalmas fekete kabát. Kicsit fázott ugyan, de szeretett hidegben is így öltözködni.Már rég besötétedett mire kiért a térre. Talán az idei ősz legzordabb éjszakáját sikerült kifognia arra hgy végre kiélje magát. Mindig rossz az időzítés, de ilyen helyzetben mit lehet tenni? Nagyon semmit, nem érdekelte. Jared háttal állt neki, a villamos érkezését várta.
Fölnyúlt az arcához, ujajit rátapasztotta a fiú szemeire.- Kukucs! -Vékony, ércelődő hang. Megragadták két kezét és hirtelen átpördült a másik oldalra. Megilyedt.
-Hidegek a kezeid kislány!
-Bocs! -Elnevette magát.- Megilyesztettél, ennyi minimum jár!
-Azért ilyesztettelek meg mert lefagyasztottad a szemgolyóimat.
-Milyen mázli hogy csak a szemgolyóidat.
-És még mindig ugyanolyan szemtelen... -Elmosolyodott a szája sarkában.

Egy darabig álltak csöndben a süvítő szélben.

-Mi ez a hirtelen kiruccanás? Már nem vagy olyan jó kislány? Ráadásul hétköznap.
-Bocs, remélem nem terveztél semmit.
-Nem igazán. Azt se hogy holnap iskolába megyek.
-Reméltem is.
-Hú, de rossz vagy!

Nevettek.

-Ilyet eddig csak akkor csináltál amikor. -Elcsuklott a hangja. Amikor lefeküdtünk.- Mikor
-Tudom, botrányos életmódot folytatok! De hát, mi tévő legyek, egyszerűen javíthatatlan vagyok!
-Hát igen, szörnyű! -Ismét nagy kacarászás. Talán nem is volt olyan nagy, csak a szél kapta fel annyira a két gyerek vidámnak tetsző nevetését.

-Te figyelj!.. -Megérkezett a villamos. Hangos csikorgás, elhaló bocsánatkérés.
-Hm?
-Sajnálom, ha sok gondot okozok.
-Hát tudod ez elég tré.. Csak viccelek. Gondot? Ugyan! Ne nevettess! -Pedig tényleg gondot okozott. Jelen pillanatban Jared nem volt képes hova helyezni azt ami most történik. A lányt magát nem tudta hova tenni az életében. Nem akarta elmondani hogy épp félbeszakították miközben egy szőke vadító lányról húzta le a harisnyát. De hát ő Anna. Már majdnem el is felejtette. Már sikerült egy pillanatra kitörölnie őt a fejéből. Még kicsit küszködött a gondolataival ésa felhevült testével, de nem tehetett róla. Egyszerűen kívánta. Ahogy ránézett a lányra, barna, göndör fürtjeire, a pirospozsgás arcára amit kicsípett a dér, sötét őzikeszemeire, már egészen eltűnt a monoklija. Megmagyarázhatatlan de némileg pedofilnak érezte magát. Mármint. Ahogy ránézett egy kislányt látott, egy nevetségesen komolytalan gyereket, aki valahogy mégis elbűvölte. A sál csak a nyakát fedte, és elválasztotta őt azoktól az ajkaktól, amiket ha lát talán nem tudta volna megfékezni magát. A mellkasát azonban egyáltalán nem takarta, a kabát ki volt gombolva, látszott rajta hogy fázott de nem gombolta be, jóllehet egyszerűen lusta volt. Karcsú, nagyon karcsú alkat, a csípőjét kiemeli a ruha, vékony combjai kikandikálnak. Talán a lábát találta az egyik legvonzóbbnak rajta. Olyan nőies, kecses lábai voltak, olyanok amikre ha ránéz, egyszerűen meghal. Legalább is ezt érezte abban a pillanatban.

Csak 3 megállót mentek, föl a hegyen lévő parkhoz, ahova ilyenkor nem igazán járt senki. Jókat lehett ott szórakozni, elzárva minden mástól, attól ami nem hozzájuk köthető. Jared ilyen szempontból könynen elérhető ember volt. Mivel nem nagyon szerett szabadidejében senkivel együtt lenni így az esetek többségében ráért hogy Annával töltse a délutánokat.

-Minek jöttünk föl ide, amikor ott lent is rohadt hideg van?
-Na ne szivassál!! Te akartál ide följönni!
-De te lebeszélhettél volna! még csak nem is ellenkeztél!
-Ezt direkt csinálod?! -Szúrós tekintet.
-Na, kezdődik a durci! -Anna elnevette magát. Szerette cukkolni a srácot.- De tényleg elég hideg van..

Jared leült az egyik közeli pad háttámlájára.
-Talán ha begombolnád a kabátod, nem fáznál..
-De neem, az úgy hülyén néz ki.
-Mert itt annyian látnak téged!

Egy halk mosoly.

-Te látsz...

Miért van az hogy azok hozzánk a legkedvesebbek akiktől nem is várjuk el?..

-Talán nem a legjobb ötlet volt kijönni..
-Talán.

***

Hozzászólások (1)