A szerelem kiszámíthatatlan. Egyszerűen csak megtörténik. Hogy kivel, az nem megválasztott. Talán épp ebben a pillanatban bámul többezer ember arra az illetőre, aki a jövőben élete jelentős részét ki fogja tölteni.

Az elején boldog érzelmek tömkelege, aztán szép lassan belülről rothadó gyümölcs.

Anna a lehető legrosszabb passzban volt. Gyűlölte a világot, de leginkább magát abban a pillanatban. A pokolra kívánta a lelkét, a húsát, a csontjait, a gyönyörű barna haját, amit annyian irigyelltek. A fürdőszobában ücsörgött összekuporodva, magárazárva az ajtót és várt. Várta a mérhetetlen megnyugvást, a csöndet az életében, ami valamiért sehogysem akart eljönni, lehetett akármilyen némaság a házban.

A szíve hevesen kalapált, az arca kivörösödött, a hányinger kerülgette. Úgy érezte soha többé nem fog tudni onnan fölállni. Egy darabig még ott ült a kövön megdermedve, aztán remegő kezeivel belekapaszkodott a kisszekrénybe és föltápászkodott. Belenézett a tükörbe. Arcának bal felén csúnya, vörös duzzanat emelkedett, az orrából vér csordogált ki, ami elérte fölső ajka peremét. Óvatosan megérintette orrát a mutatóujjával, mire a vöröslő váladék vízesésként kezdte meg útját. Egész kezével kapott oda ezúttal, és próbálta megállítani a vérzést. Az ujjai közti réseken átbugyogtak a vérgolyók és a lefolyóba csöppentek.

Bágyadt tekintet meredt vissza rá a tükörből. Olyan, amit mindennél jobban gyűlölt ezen a világon. Belebambult a képbe. A pillanat, ahogy keze az arcára van tapasztva, a szemei vörösen izzanak és sírásra állnak, lassan ott tartott hogy átlépett egy teljesen másik szintre, és már szánni kezdte azt az önarcképet akit maga előtt látott, mintha csak egy másik személy lenne. 

A telefontja megcsörrent a zsebében és kizökkentette a zsibbadt állapotból. Lenézett a rezegő farmerra. Egy darabig meredt rá, majd kikotorta a mobilt, nem törődve tovább a vörös váladékkal.

Jared.

Mindig a legjobbkor. Kinyomta, és próbált mély levegőt venni, koncentrálni arra hogy ne roppanjon teljesen össze. A gond csak az volt hogy egyáltalán nem votl képes lélegezni. Csak nagy, csuklás szerű pár századmásodperces zihálás tellett ki tőle, így e-helyett inkább választotta az egyszerűbb megoldást, miszerint nem zargatja tovább a tüdejét s feladja a légzéssel való próbálkozást.

Próbált megkapaszkodni a mosdókagylóban, de annyira erőtlennek érezte magát, és olyannyira nem volt képes arra hogy megtartsa saját testsúlyát hogy inkább leereszkedett, letette a fejét a márványra, és hallgatta az orrából megeredő vér cseppjeinek halk leérkezését.

Csipp,csepp,csipp,csepp... És így tovább.

Majd ismét a telefon.

Egy darabig hallgatta a csengőhangot, majd utánanyúlt, és elhúzta a zöld telefont a képernyőn.

-Szia, már egy ideje hívogatlak, van kedved találkozni?

A karján ismét lila foltok jelentek meg. A bordáján is 2 véraláfutás. Ezúttal azonban az egyiket más illetőtől szerezte.

Ritkán fordul elő hogy egy lányt megvernek az évfolyamtársai.  De msot ez történt. Részeg este, kötekedő nép. És egyszer csak a földön találta magát azzal az indokkal hogy mennyire népszerű az iskolában, és hogy mennyire gyűlöli őt az illető, mivel miatta váltak el a szerelmével. Talán csak a sors iróniája, hogy aznap a második verést kapta, és hogy egyik okát sem értette tisztán.

Legszívesebben tömeggyilkosságot követett volna el. De ha már itt tartunk, besézljünk tisztán. Nem állt távol a helyzettől.

Ha valakibe foylton belerúgnak, az egy idő után visszarúg. Akárki bántsa is. Bár az első percben még a földön fekve védte magát az ütések és rúgások elől, a következőben már fogta a lány lábát és kirántotta. A tüdeje megtelt levegővel, zihált és úgy érezte nincs teljesen eszméleténél. Hajtotta a vágy hogy agyonverje az illetőt. Sosem volt egy erőszakos természet, de abban a pillanatban tudta hogy képes lett volna megölni őt.

A száján még ott tátongotta hatalmas seb, amikor beleöklöztek az arcába. De most ő ült az illetőn, a hajába kapaszkodva, körmeit belefájva a bőrébe és egyh atalmas rendítéssel beleverte a fejét a földbe. Nem érhette különösebb baj mivel füvön voltak, de pár szál haját sikeresen kitépte, és egy kisebb agyrázkódást biztosan sikerült okoznia a lánynak, mivel az ezt követően jó darabig szédüléssel, fejfájással, és hányingerrel, no meg egy újabb adag mérhetetlen dühvel tápászkodott fel a földről barátnői segítségével, miután sikeürlt leráncigálniuk a rajta ülő Annát.

Ezt követően idegesen gyomorszájon rúgta, úgy, hogy összecsuklott levegő után kapkova kereste a megfelelő tartást a fájdalom elkerülésére. Nem jött össze. Érezte ahogy gyomrában összegyűlnek a méreganyagok és hogy görcsberándulnak a hasfala. Szájából kicsordult a nyál ahogy összekuporodva ismét földet ért, aztán otthagyták.

Egy darabig még küszködött, majd elindult haza gyalog. Nem akart fölszállni így agyonverten a buszra.

Az a kék szempár. Abban a pillanatban nevetségesnek gondolta. Úgy érezte hogy senki sem szereti őt a világon, miért is szeretnének egy ilyen szerencsétlent? Nem érdemli meg. Viszont ő sem volt képes abban a pillanatban kedves érzésekre. Csak az eszméletlen és magyarázatraszoruló semmire.

 Átverés, csak egy átverés lehet az egész!

***

-Találkozni?

A szájában összegyűlt a nyál, de úgy ahogy az előtt szokott mielőtt egy hatalmas bömbölés veszi kezdetét. Nem lehet vele mit kezdeni.

Nem akart sírni, nem akarta hogy a fiú ennyire szerencsétlennek találja, és elkezdje szánni. Szégyellte magát amiért nem képes kinyögni egyetlen szót se, egy nemet vagy egy igent, azt sem tudta tulajdonképpen hogy mi baja van pontosan. Meg volt zavarodva. A szemeiből kiszöktek a könnyek és onnantól már nem tudta visszafogni magát. Zuhantak le a földre a vérével együtt, összemosódva és azt a zaklatott tudatot keltve benne hogy lebukik.

Miért akar találkozni? Mi közük van nekik egymáshoz?

A múlt...

-Mi történt az arcoddal? Eléggé földagadt.
-Csak egy szúnyogcsípés.

Az első hazugság, majd a  második, a harmadik, a negyedik, az ötödik és így tovább.

Jared sose úgy kezelte őt mint a többi lányt. Még csak a közelükbe sem ért. Úgy érezte hogy a fiú nem úgy tekint rá mint a többiekre. És ez valljuk be őszintén rosszul esett neki. Nem értette, annyira kicsinek és láthatatlannak érezte magát és próbált feltűnni, próbálta elkapni a tekintetét, elvonni a figyelmét, próbált közelebb kerülni hozzá hogy megismerje, hogy végre találjon magának egy olyan embert akivel ki tud teljesedni és aki nem nézi minden egyesm ondatáért idiótának. Úgy gondolta hogy nincsenek barátai. Mindenkivel tökéletesen jóban van az évfolyamból, és az osztályukból is bárkivel el tud beszélgetni, de egyetlen olyan embert sem tudott volna megnevezni akivel olyan mély kapcsolatot ápolt volna. akármennyire is próbálkozott közel kerülni valakihez, az illetőnek nem volt fontos hogy különösebben megismerjék egymást.- Csak egyszer, egyetlen egyszer lenne ő az első az életben. A legfontosabb. Egy szeretethiányos idióta...

A barátságból,.. hát mint kideürlt több lett mint barátság.Jared akármiylen közönyösnek is tűnik, más mint a többiek. Hiába viselkedik úgy mintha semmi nem érdekelné, tulajdonképpen ha jobban szemügyrevesszük észrel ehet venni mikor zaklatottá válik, amikor vidám, és mikor tényleg igazán unatkozik. Csak senki nem fordít elég időt arra hogy ezt felfedezze.

A fiú számára talán az volt a legidegesítőbb hogy majdhogynem nyitott könyv volt Anna szemében. Legalábbis ő így érezte. Hiába vágyott magányra, a lán nem hagyta békén, végül amikor nem voltak együtt akkor is belefúrta magát a fejébe. Idegesítő feltűnési viszketegséges ribanc!

Mikor Anna rájött hogy tetszik neki a fiú teljesen kétsgbeesett. Vajon ténylegi gaz hogy az ellentétek vonzzák egymást? Egy nagy fenét!

a jelen,

A fiú a hatalmas épület előtt állt. A lépcsőház ajtaja nyitva, a kő vizesen csillog. Biztos most mostak föl. A földszintre elfolytott ordibálás viszhangzik és egy név, háromszor is kiejtenek egyetlen nevet azok a mocskos ajkak. "Anna". Egy darabig csak áll, aztán beljebb megy. Mikor eldöntötte hogy a hívás után idejön nem gondolkozott. Talán nem kellett volna. A lépcsőházban kinyílik egy ajtó, a kiabálás abbmarad, és már csak egyetlen ideges mondat zúdul ki rajta: -Addig ne merj hazajönni amíg egy csöppnyi értelem nem szorult beléd!!!

Lépések zaja. Kipp-kopp, csissz-csussz. Majd egy meglepedt, felduzzadt arc tele könnyekkel.

Jared szemei kikerekedek, mintha megnyílt volna egy harmadik dimenzió előtte, a lélegzete eláll, egy darabig megrökönyödve szemléli az elnáspángolt lányt majd hirtelen indul meg felé, fölszalad az első lépcsőfokokon és karjai közé öleli a törékeny testet.

és a Jövő

Majd dobban még egy utolsót a szív...