5. Rész2014.10.29. 17:25, Shoe
5.
Amikor Jared megpillantotta vértől csöpögő kezeit megijedt. Mégis mi történhetett? Anna mindig olyan vidám, olyan kedves és nyitott, haggyuk is a mellébeszélést, olyan akár egy pióca akitől sehogy se tudsz megszabadulni. Idegesítő a folytonos nevetgélése és az eltörölhetetlen jókedve. Egyszerűen felbassza az embert hogy állandóan a képébetolja a vigyorát. Mintha csak azt mondaná "én boldog vagyok, te meg megrohadhatsz a pokolban azzal a nyomorult és szar életeddel". Legalább is mindig így gondolt rá.
Hiába próbálta levakarni magáról, egyszerűen mindig megjelent. Nem számított, akármilyen elutasító is volt, csak egyre közelebb került hozzá. Észre sem vette hogy érez valamit iránta. Inkább undorítónak gondolta azt ami a szívét nyomja mikor rápillantott a lányra. Ideges lett és legszívesebben felpofozta volna.
Amikor az automatánál ácsorgott és várta a forró teáját, az a vöröshajú lány is rá emlékeztette. Pedig aligha lehetne összehasonlítani a kettőt. Mégis, az arrogáns feje Anna derűs mosolyát idézte fel benne. Sosem kívánt örök boldogságot, sőt tulajdonképpen semmilyen boldogságot. Tökéletesen meg volt elégedve a jelenlegi életével. Mondhatni normális család -már amilyen szinten egy tinédzser normálisnak látja a szüleit-, egy imádnivaló házikedvenc, és nagyjából zűrmentes iskolai évek. Nem akart barátokat, úgy gondolta túl nagy terhet jelentenének a számára. Nem tehetett róla, ő csak egyszerűen ilyen különc volt. Tökéletesen megvolt magában, egyedül, a világtól elzárva. Sőt. Amikor a tömeg közé kellett lépnie majdhogynem elfogta a hányinger. Okádhatnékja támadt az összes vele egy légtérben lévő társától.
Úgy volt vele mint a lányok a pókokkal és bogarakkal. Irtózott tőlük. Igen, talán ez a legmeghatározóbb hasonlat arra hogyan érzett az emberek iránt. Egészen addig míg találkozott egy olyan lánnyal aki a kezébe fogta és kiengedte a szabadba azt a szőrös rémséget.
Miért van az hogy azok hozzánk a legkedvesebbek akiktől nem is várjuk el, és akik számítanak gyakran úgy bánnak velünk mint a szeméttel?
Nem akarta megérteni a világot, a bolygót ami körülöleli őt, csak egyszerűen egyedül akart lenni, a maga kis magányában. Anna miért nem képes felfogni ezt?! Mindenki megérti, a szülei, a vele egykorúak akikkel az iskolában találkozik, a tanárok,.. egyedül csak ő nem. Egyedül ő képes itt maradni még akkor is ha nem kéri, még akkor is ha idegesen elutasítja, ha elküldi a francba. Ő mindig ott fog várni rá mint egy engedelmes kiskutya. Reménytelenül és szánalmasan.
Az első alkalom, amikor megpillantotta a valódi énjét. Csak egy szemrebbenés volt az egész. Olyan, mintha szilánkosra törtek volna egy tükröt. Ezer darabkára tört, és ezeregy érzelmet sugárzott felé.
A lány elesett tekintete, a monokli a szeme sarkában, a füléből csordogáló vér, mintha egyszerűen csak besokallt volna. Megesküdött volna rá hogy hallja a sikolyát. De miért? Mitől? Mi az ami ennyire felzaklatta?
Megragadta vörösen csillogó ujjait és mélyen a szemébe nézett.
-Lekísérlek jó?
-Ne! Nem kell! Menj órára!
-Anna. Lekísérlek.
***
4. Rész2014.10.18. 07:53, Shoe
4.
Jared sosem szerette a tömeget, és neki egy idegennel egy légtérben lenni felért a zsúfoltság fogalmával. Kellemetlen pont volt ez az életében, amin szívesen túl esett volna minden egyes alkalommal.Ismerős volt neki a lány arca. A vonásai mintha valami távoli múltból ragadtak volna meg emlékezetében. Egy elveszett herceg és hercegnő szerelme, s talán hirtelen csöppentek mindketten a jövőbe és nem ismerik föl egymást. Egy darabig nézte, majd mit sem törődve vele visszabámult a kávéautomatára.
Mikor lesz végre kész az a retkes tea?! -A torka rettenetesen kapart, úgy érezte hogy ha megszólalna, a hangszálai még rezegnének egyet utoljára, aztán egy forró sercegéssel elszökne a hangja.
Az agya csak az elmúlt éjszakán kattogott amit próbált kiverni a fejéből, de minél jobban igyekezett, annál jobban vésődtek be az apró mozdulatok, szavak az agyába. Valami motoszkált a fejében, de nem tudta pontosan hogy mi az, csak egyszerűen meg akart tőle szabadulni. Próbált a teára koncentrálni, úgy érezte túlzottan fel van pörögve.
Nem akar semmit Annától, csak egyszerűen tetszik neki. Ennyi az egész. Szeret gyönyörködni a testek szépségében. A formás csípőben, a kecses kulccsontban, a hosszú, karcsú nyakban, a gyönyörű lábakban. Vannak dolgok amik elkápráztatják az embert, és néha nem elég csupán szemmel érezni őket, néha muszáj megérinteni, vagy erővel megragadni, átérezni, beléjük kapaszkodni.
Szofi túlságosan is erre a lányra emékeztette, pedig biztos volt benne hogy semmi közük nincs egymáshoz, és valahol másutt láthatta őt.
-Mi az?!!
Fölriadt. Csak most jött rá hogy egész idáig ébren álmodott és nem is figyelt arra hogy hova néz. Talán mostanáig az előtte állót bámulta.
-Öm, hogy?
-Sajnálom oké?! Tessék, ezt akartad? -Szofi kissé idegesen ejtette ki a szavakat. Nem volt ínyére bocsánatot kérni. Ez volt az egyik leggyűlöltebb dolog számára, de annyira kínozta a fiú tekintete hogy végül csak kinyögte.- Egyszerűen nem vagyok alkalmas arra hogy másokon segítsek.
Végül kiderül hogy ő is csak az oly nagyon utált egyhangúság rabjává vált.
Bevillant.
-Engem nem zavar hogy ki milyen önző...
-Ez fájt.
-Sajnálom.
A lány aki nekiment az utcán. Nem nagyon törődött vele, épp Annától tartott az egyik barátjához aki ismét bajba keveredett.
Egy újabb tökéletesen elrontott pillanat.
***
3. Rész2014.10.13. 19:48, Shoe
3.
-Kurvára kezd már elegem lenni belőled! Mi lenne ha néha normálisan viselkednél?!
Nem tesz semmit, csak áll és hallgat. Semmi érzelem. Semmi érzelmet nem szabad kinyilvánítani. Mindegy mit csinál, minden lehetőség rossz. Az egyik fülén be, a másikon ki. Legalább is ezt kívánja de nem képes elereszteni a szavakat. A fejében egyre inkább viszhangzik a mondat: El akarok tűnni innen!
Mégis hova mehetne? Nincs választása. Hhh, mennyivel könnyebb lenne ha valaki másnak született volna.
***
Reggel 6:25-kor ébredés. Nagy nehezen ki kell kászálódni az ágyból, akár tetszik akár nem. Pici lakás, minden apró mozdulatnak nagy zaja van. Óvatosan kell mozogni, nehogy fölébressze az apját, különben lesz megint nagy kiabálás. Álmosan, kedvtelenül totyogtt oda a hűtőhöz és villámcsapásként érte hogy nincs tej. Azt is venni kell. Nem tehetett róla, de ahogy ránézett az üres hűtőre, amiből feltűnően hiányzott a tej, szinte sírva fakadt. Mégis hogy lesz képes túlélni ezt a napot? Becsukta a frigót és mélyet sóhajtott. Össze kéne szednie magát lelkileg hogy gyorsan leszaladhasson az éjjelnappaliba. Nincs ereje hozzá. Most nem. Majd az apja elintézi, ennyit még ő is meg tud csinálni. Nem szaladgálhat mindig mindenért ő. Pedig, de...
Lezuhanyozott, fogat mosott és felöltözött. Készített magának két szendvicset a suliba, és megivott egy forró teát. Reggel jól esik. A csipkebogyós a kedvence. Tetszett neki a savanykás íze, és az a halványvöröses szín. Kicsit a vérre emlékeztette. Forró, pirosan párolgó vérre. Kiszürcsölte az utolsó csepp folyadékot is a pohárból aztán elindult az iskolába.
2. Rész2014.09.29. 21:04, Shoe
2.
-Veled meg mi történt? -Vékony, érdeklődő hang kérdezősködött fölötte. Egy sovány lány állt vele szemben, jóval magasabb nála. Az élet már csak ilyen idegesítően szarkasztikus hogy ma csak felhőkarcolókkal fut össze. Mindig is igazságtalannak találta hogy ő olyan alacsony termetűnek született. Miért nem lehetnek neki is hosszú, karcsú lábai?
-Te ki vagy?
-Ö, nem emlékszel rám?
-Nem.
-Évfolyamtársak vagyunk.
-Az lehetetlen...
-Pedig, de.
-O, hát akkor bocs.
Bedugta a headsetet a fülébe, és elindított egy random számot. Arra számított hogy majd békénhagyja a lány ha látja hogy nem igazán érdekli, de a két láb továbbra is ott állt előtte mozdulatlanul. Értetlenül néztett fel az illetőre, akinek az arcán olyan pimaszul boldog mosoly ült hogy úgy érezte legszívesebben fejberúgta volna. Kikapta a fülest, majd pár másodpercig még szemezett vele.
-Mi van?
-Szóval?
-Mi szóval?
-Mi történt veled?
Azóta mindig ezzel a lánnyal ment haza iskola után. Folyamatosan kereste a magyarázatot hogy mégis miért és hogyan, de végül kezdett felülkerekedni az elégedetlenségen a megszokás és a lemondás oly ismerős keserédes íze.
Könnyen szerethetőnek tűnt, bár inkább emlékeztetett egy házikedvencre mint emberre. Túlságosan barátságos és lelkes ahhoz, hogy úgy tekintsen rá mint egy diákra az iskolájából. Mindig mosolygós, mindig jókedvű, kicsit olyan mintha egy álomvilágban élne.
Persze mindig vannak jobb sorsú emberek, rajta valószínűleg 70 évesen sem fognak meglátszani az élet keserves jelei. Friss és üde öreganyó lesz, akinek nem kellett annyit dolgoznia a boldogságért.
***
1. Rész2014.09.29. 21:00, Shoe
1.
Hiába vágysz valamire amit nem érhetsz el. Sosem fogsz akkorára nőni hogy elkapd és megszerezd, mert mindig többet és többet akarsz majd. Sosem elégedsz meg azzal amid van...
A kora reggeli várakozás mindig egy végtelennek tartó álldogálásnak tűnik. Aztán mikor megérkezik a busz rájövünk hogy csak pár percet töltöttünk a süvitő szélben fagyoskodva.
Szofi Brown a városi újság sudokuját próbálta megfejteni, de figyelme elkalandozott a főcímen. alaposan szemügyrevette a kemény betűtípust, amit olyan egyszerűnek és szokásosnak vélt. Csak később olvasta össze a betűket miután eléggé felbosszantotta magát azon gondolatokkal hogy az egész élete egy monoton semmit tevés. Túl átlagos, túl egyszerű, túlságosan ugyanolyan mint a többi száz meg száz embernek akikkel nap mint nap találkozik. Senki sem lóg ki a sorból. Mindnekinek ugyanazok a problémái, egyforma stílusú cipőt, nadrágot hordanak, a beszédük is tökéletesen ugyanolyan, a stílusuk a viselkedésük. Miért kell neki is beállnia a tömeg sorai közé? Hirtelen a katonaságban érezte magát, pedig semmi köze nem volt az egésznek hozzá. Az őszies illatok, a külváros hangulata, a sárguló fák. Mind ezeknek mégis mi köze lehet a katonákhoz? Ha végig gondoljuk végül is elég sok. Nekik is van életük, családjuk, otthonuk, ahova ugyanúgy beköszönt a tél, kopasz lesz minden és szép lassan fehérbe burkolózik a táj. Ugyanúgy, ahogy mindenütt máshol.
Miután lediplomázott orvosnak állt.
Diploma. Milyen egyszerűen hangzik és milyen könnyedén átsuhannak felette az emberek ahogy leírják, elolvassák. Pedig ha arra kerül a sor, igenis bonyolultnak és ilyesztőnek tűnik majd. Egyszer nekem is le kell diplomáznom..
Az idei ősz nagyon fagyosnak ígérkezett. Alig köszöntött be a szeptember, mintha valami hirtelen képszakadás történt volna, és a nyár és az ősz közötti átmenet eltűnt benne.
Talán Szofi egyhangú és unalmas élete is épp úgy és éppen olyan váratlanul tűnt el mint ahogy kellemes időjárás a forróság és a fagypont között.
***
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
