4.

Jared sosem szerette a tömeget, és neki egy idegennel egy légtérben lenni felért a zsúfoltság fogalmával. Kellemetlen pont volt ez az életében, amin szívesen túl esett volna minden egyes alkalommal.Ismerős volt neki a lány arca. A vonásai mintha valami távoli múltból ragadtak volna meg emlékezetében. Egy elveszett herceg és hercegnő szerelme, s talán hirtelen csöppentek mindketten a jövőbe és nem ismerik föl egymást. Egy darabig nézte, majd mit sem törődve vele visszabámult a kávéautomatára.
Mikor lesz végre kész az a retkes tea?! -A torka rettenetesen kapart, úgy érezte hogy ha megszólalna, a hangszálai még rezegnének egyet utoljára, aztán egy forró sercegéssel elszökne a hangja.

Az agya csak az elmúlt éjszakán kattogott amit próbált kiverni a fejéből, de minél jobban igyekezett, annál jobban vésődtek be az apró mozdulatok, szavak az agyába. Valami motoszkált a fejében, de nem tudta pontosan hogy mi az, csak egyszerűen meg akart tőle szabadulni. Próbált a teára koncentrálni, úgy érezte túlzottan fel van pörögve.
Nem akar semmit Annától, csak egyszerűen tetszik neki. Ennyi az egész. Szeret gyönyörködni a testek szépségében. A formás csípőben, a kecses kulccsontban, a hosszú, karcsú nyakban, a gyönyörű lábakban. Vannak dolgok amik elkápráztatják az embert, és néha nem elég csupán szemmel érezni őket, néha muszáj megérinteni, vagy erővel megragadni, átérezni, beléjük kapaszkodni.
Szofi túlságosan is erre a lányra emékeztette, pedig biztos volt benne hogy semmi közük nincs egymáshoz, és valahol másutt láthatta őt.

-Mi az?!!

Fölriadt. Csak most jött rá hogy egész idáig ébren álmodott és nem is figyelt arra hogy hova néz. Talán mostanáig az előtte állót bámulta.

-Öm, hogy?
-Sajnálom oké?! Tessék, ezt akartad? -Szofi kissé idegesen ejtette ki a szavakat. Nem volt ínyére bocsánatot kérni. Ez volt az egyik leggyűlöltebb dolog számára, de annyira kínozta a fiú tekintete hogy végül csak kinyögte.- Egyszerűen nem vagyok alkalmas arra hogy másokon segítsek.
Végül kiderül hogy ő is csak az oly nagyon utált egyhangúság rabjává vált.

Bevillant.

-Engem nem zavar hogy ki milyen önző...
-Ez fájt.
-Sajnálom.

A lány aki nekiment az utcán. Nem nagyon törődött vele, épp Annától tartott az egyik barátjához aki ismét bajba keveredett.

Egy újabb tökéletesen elrontott pillanat.

***

Honvágya volt. Nem is honvágy, csak egyszerűen hiányoztak a szülei. Unalmasnak találta azt hogy suli után otthon ül egyedül a házukban, megvacsorázik majd elmegy dolgozni a sarki boltba. Minden egyes napon ugyanaz a játszma. Miért van az hogy mindenki szereti őt csak a drágalátos apukája és anyukája hanyagolják? Biztos kiérdemelte valahogy.
Végül csak kinyögte.

-Tudod, elég nagy mázlista vagy, hogy apukád ennyire aggódik érted.

Annát kissé váratlanul érte ez a megjegyzés. Nem igazán szokott az apjáról és az anyjáról beszélgetni. Ha csak lehetett kerülte a témát.

-H-h, csakugyan! -Elmosolyodott. Próbálta felidézni a boldog pillanatokat, de egyre csak az édesanyja halálára tudott gondolni és az égő arcára mikor az apja először pofozta fel.

Már nem érzett semmi fájdalmat, az utóbbi amúgy sem rendítette meg különösképpen de valami nagyon nyomta a tüdejét. Kellemetlenül érezte magát, így igyekezett csak mosolyogni és másmilyen emlékek után kutatni.

-És te miért nem vagy szerencsés?

-Hogy én? Nemm mondanám kifejezetten hogy nem vagyok az. Bár elég szerencsétlennek és szánalmasnak érzem magam.

-Te? Biztosan túl magasra teszed a mércét.

Szofi szája sarkában apró mosolyszerűség ült meg, amit Anna nem tudott mire vélni. Elég fájdalmasnak és elesettnek látta a lányt, de nem igazán tudta megérteni az okát. Tisztában volt vele hogy egyedül él, mivel az elmúlt pár hétben egyáltalán nem találkozott a szüleivel akárhányszor volt nála. Ezt ő mégsem tudta elkeserítőnek találni. Próbálta átérezni a lány hiányérzetét, de nem igazán sikerült beleképzelnie magát a helyzetbe. Amikor elvesztette az anyját eleinte hiányzott, mérhetetlenül fájlalta és az egészért az apját okolta. Végül arra a belátásra jutott hogy a balesetről egyedül a sofőr tehetett, de a tényen ez semmit sem változtatott hogy azt az elsuhanó pár évet amit az anyja eltöltött ő keserítette meg.
Így hát igyekezett nem hiányolni őt, mert tudta hogy ha most élne csak mégtöbb szenvedésen kéne túlesnie. Talán ekkor döntött úgy hogy a vélhető legtöbb érzést kitörli amire csak képes és a lehető legszívtelenebbül próbál a dolgokhoz viszonyulni. Azonban ez a feltevése megbukott mikor ágybabújt Jared Smith-szel.
Úgy érezte mintha visszafelé menne az időben. Egyszer csak felgyorsultak az események, a hangok a képek eltorzultak aztán megállt és abbamaradt minden és az idő visszafelé pörgette végtelen forgó kerekét.